Az Igazság Könyve 5/8. rész - A fekete vadállat varázspálcája

Nektek imádkoznotok kell a lelkükért, mert eladták azt

2013. augusztus 29. csütörtök, 23:53

Drága szeretett leányom, azoknak közületek, akik szorgalmasan imádkozzák Keresztes Imahadjáratom Imáit, tudniuk kell, hogy Én megszabadítom a világot a gonosz csapdájától.

Az őskígyó elesik és megbotlik, sok erőt veszítve, amikor ti arra törekedtek, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit naponta elmondjátok. És bár a nagy megpróbáltatások ideje folytatódik, imáitok sok kudarcot fognak okozni azokban a tervekben, amelyeket a Szabadkőműves erők hoztak létre a világban, azzal a céllal, hogy pusztítást okozzanak annak érdekében, hogy ellenőrizzék a gyengéket és a sebezhetőket. A Keresztes Imahadjárat egyetlen imája is elég Nekem, amelyet szívből mondanak el, hogy tönkretegyem az arrogáns politikai vezetők hatalmát, akiknek nincs lelkiismerete.

Az egoizmus egy átok és egy teher az emberiség azon képességében, hogy harmóniában és békében tudjon élni. A személyes érvényesülés vágyától való megszállottság nem hoz mást, mint megosztottságot, mivel az ember arra törekszik, hogy uralja azokat, akikre érzése szerint szüksége van, hogy nagy nyereségre tegyen szert.

Ti, akik vakon követitek a hatalmi pozíciókban lévők utasításait, akik olyan cselekedetek elkövetésére vezetnek benneteket, amelyekről tudjátok, hogy iszonyatosak Isten Szemében, éppolyan vétkesnek találtattok, mint azok, akik arra csábítanak benneteket, hogy végrehajtsátok az ilyen gonoszságokat. Annak a férfinak és nőnek, akinek a mások fölötti hatalma a romlott és egyéb jellegű eszközök miatt jött létre, nagyon sokat kell tennie azért, ha Dicsőséges Királyságomat élvezni szeretné.

Én el fogom buktatni közületek az egoistákat és a büszkéket. A földre foglak vetni benneteket, míg olyan alázatosak nem lesztek, mint azok, akiket tapostok.

Ki fogom vágni azon megkeményedett és makacs lelkek szívét, akik semmit sem törődnek mások szükségleteivel, csak a saját magukéval. Meg lesznek tanítva arra, hogy amennyiben nem képesek szeretni, a szeretetet ők sem kaphatják meg. A szeretet helyett ők a bálványozást keresik. Ezek a szegény lelkek, akik előttetek a világban minden módon kiemelkedtek, a Sátán áldozatai. Ahelyett, hogy megtapsolnátok nagyképűségüket és elfogadnátok azon kielégíthetetlen igényeiket, hogy nyilvánosan rajongjanak értük, imádkoznotok kell a lelkükért, mert sokan eladták azt.

Sok lélek, aki mások fölötti befolyásos pozícióban van, beleértve a politikát, a zene világát, a médiát, a szórakoztató ipart és a magas pénzügyi beosztásban lévőket, birtokolják a szíveteket, mivel saját maguk és szükségleteik rabszolgáivá váltak, amelyek csak a saját szenvedélyeiket és vágyaikat szolgálják. Ők megfertőzik az ártatlanokat, akik követik őket és utánozzák az életmódjukat, mely elválasztotta őket Istentől.

Én, Jézus, elítélem a hamis bálványok világát, melyet azok hoztak létre, akik nem akarnak mást, mint hatalmat, vagyont és azt a képességet, hogy befolyásoljanak másokat.

Az ateizmus elterjedését az ember büszkesége okozta, saját képességéből fakadóan. Ez pedig abból a meggyőződésből fakad, hogy a halandó embernek - köszönhetően az emberi intelligencia Ajándékának -, minden válasza megvan földi életetek valódi értelmére.

A fiatal lelkek elvesztek számomra, mert ők hamis bálványokat imádnak a földi javak, a divat, a zene és a szórakoztató világ formájában. Ez nem jelenti azt, hogy nekik nem szabad élvezni az életet - mert ez boldoggá tesz Engem -, hanem az Irántam való szeretetük hiánya és a saját testük iránti szeretet az, ami elszomorít Engem. Ők tisztának és tökéletesnek születtek. A testük egy Mennyei Ajándék. Ők megszentségtelenítik a testüket, és nem szégyellnek trágár cselekedeteket elkövetni, csakhogy magukhoz vonzzák az ártatlan lelkeket. Sokan, az ilyen hatalommal rendelkeznek, eladták a lelküket az ördögi ihletésű ajándékaikért. Az egyetlen ok, amiért megkapták ezeket az ajándékokat az volt, hogy örömet szerezzenek a világnak, ami egy tehetség, melyet Isten adott. De a Sátán sokakat megkísértett, és cserébe a lelkükért egy vagyonos, dicsőséges és csillogó életet, szolgai hízelgést, hírnevet és örömet ígért nekik. Megkapván ezeket az ajándékokat, ők arra használták, hogy megfertőzzenek más lelkeket. És ez így folytatódik, amíg további lelkek milliói a Sátán rabszolgáivá nem válnak. Sok lélek, aki a hamis bálványokat követi vonzódni fog a kábítószerhez. Nekik nincs semmi szégyenük, szerénységük sincs, vagy igaz egymás iránti szeretetük, mivel mindegyikük a lehető legnagyobb figyelmet próbálja kivívni magának.

Oly sok időt töltenek az öndicsőítés harcában, melyet az a megszállott önszeretet okoz, hogy Istennek semmilyen szerepe sincs az életükben. Sokan közülük nyíltan elutasítják Istent a Szent Kereszt megszentségtelenítése által - oly kevés szégyenérzetük van. Tudnotok kell, hogy ők egy szörnyű sorsot fognak elszenvedni - ahol Én nem fogok beavatkozni. Ez csak az egyik csoportja az elveszett lelkeknek, akiket imáitoknak köszönhetően, szeretett követőim, össze fogok gyűjteni és az üdvösség Ajándékával fogok ellátni. E különleges ima által Menedékhelyemre viszem őket:

A keresztes Imahadjárat 117. imája: Azokért, akik eladták a lelküket

Legdrágább Jézusom, Neked szentelem a következő lelkeket: - itt sorold fel őket - és mindazokat, akik a hírnév jutalmáért cserébe adták lelküket.

Szabadítsd meg őket fertőzésüktől. Fordítsd el őket az Illuminátusok fenyegetéseitől, akik felfalják őket.

Add meg nekik a bátorságot, hogy félelem nélkül távozzanak ebből a gonosz rabságból. Vedd őket Irgalmas Karjaidba és tereld vissza őket a Kegyelem Állapotába, hogy alkalmasak legyenek megállni Színed előtt.

Istenséged által segíts nekem, hogy ez az ima elkobozza a Szabadkőművesektől a Sátán által örökbefogadott lelkeket. Szabadítsd meg őket a bilincsektől, amelyek megkötik őket, és melyek következménye egy szörnyű kínszenvedés a Pokol rekeszeiben.

Segíts nekik a választott lelkek szenvedései által, imáim és Irgalmad által, hogy az első vonalban legyenek, készen arra, hogy belépjenek az Új Béke Korszakának Kapuin - az Új Paradicsomba. Könyörgök Hozzád, szabadítsd ki őket a fogságból. Ámen.

Jézusotok

A pornográfia bűne miatt sok lélek a Pokolban végzi

2011. augusztus 28. vasárnap; 17:00

Drága, szeretett leányom, hallgasd meg Legszentebb Szavamat, mert most arra figyelmeztetem az emberiséget, hogy sürgősen könyörögjenek Atyámhoz bűneik bocsánatáért.

Az idő rövid, hiszen küszöbön a Nagyfigyelmeztetés. Soha ne halaszd holnapra, amit ma meg kell tenned. A bűnbánat elengedhetetlen, mielőtt bűneitek bocsánatát kéritek. Mert őszinte bűnbánat nélkül ez hiábavaló.

Olyan sok megfeketedett lelket látok a ti világotokban, leányom. Ebben pedig kevés a Fény; sokkot kapnál, ha tanúja lennél annak a mélységnek, amelybe az ember esett. Sok millió Gyermekem naponta merül alá a bűnös korrupció mélységébe, melyből kijönni lehetetlen számukra, hacsak nem imádkoztok értük. Ők vakok az Igazságra, és ha még meg is mutatnák nekik Világosságomat, csak nehezen tűrnék el, és elrejtőznének Előlem. Imádkozzatok értük.

Azok a gyermekeim, akik gyűlöletes bűnt követtek el, örülnek annak a ténynek, hogy megtapsolják gonosz viselkedésüket, annak szórakoztató jellege miatt. A pornográfia olyan sok otthonba szivárog be szerte a világon, a TV csatornák által, amelyek úgy mutatják be ezeket a gonosz rémtetteket, mint ártalmatlan humoros szórakozást. Ezek ugyanazok a csatornák, amelyek elutasítják, hogy kimondják a Nevemet. Még az erőszak is dicsőítve van, de nemcsak a TV-ben, hanem a játékokban is, és ezeket olyan elfogadottakká teszik, hogy most már az emberek az erőszakos cselekményt is természetes dolognak tekintik. Amikor a sátán démonai a lelkekbe lépnek, és emberi testben kezdenek cselekedni, akkor ez tisztán látható lesz követőim számára, akik reszketnek a borzalomtól, amiről tanúskodniuk kell. Az az emberi test, amely a sátán démonaival van elárasztva, groteszk módon fog viselkedni. Mozdulataik el fognak torzulni, és a gonosz elvárásának megfelelően a sátáni üzeneteket fogják követni, hogy elcsábítsák a hasonló gondolkodású gyenge embereket. A gyenge lelkek, akikben nincs Isten iránti szeretet, annyira közel kerülnek hozzájuk, míg végül még a viselkedésükben is utánozni fogják őket, így ők is tisztelni fogják a sátánt, és mindazt, amit képvisel.

Gyermekek, nem látjátok, hogyan működik a sátán? Követőim, el kell mondanotok azoknak, akik nem értik, hogy a sátán, a pornóiparban hogyan működik. Ez történik, amikor a sátán elhatározza, hogy elpusztítja a lelkeket, és a résztvevőket beszippantja az örök tűzbe. Azok, akik vétkeznek a fajtalan szexuális viselkedésük által, és akik testükkel szemérmetlen, erkölcstelen módon kérkednek, elviselhetetlenül kínzó fájdalommal fognak szenvedni egy egész örökkévalóságon át.

Segítsetek megmenteni őket, gyermekeim, mert nekik fogalmuk sincs arról, hogy az erkölcstelen tisztátalanságuk mennyire undorít Engem. Őket a sötétség borítja be. Vezessétek Hozzám őket, hogy a Fényem beburkolhassa, és megmenthesse őket a pokol tüzétől.

A testi bűnök undorítóak Számomra. Nagyon sok lélek enyészik el a pokolban a pornográfia és a szexuális szemérmetlenség bűne miatt. Tudassátok velük, mi lesz a végzetük, ha nem mutatnak bűnbánatot.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el